Troy Polamalu végül a visszavonulás mellett döntött.

A magunk mögött hagyott szezon befejezése után szivárogtak ki olyan hírek a Steelers háza tájáról, hogy a csapat igyekszik rávezetni Troy Polamalut, hogy itt az ideje a visszavonulásnak. Pittsburgh-ben ugyanis nem akartak méltatlanul megválni egy legendától, de a hamarosan 34 éves játékos már nem azon a szinten játszott, mint akár egy évvel korábban, így a gárda nem is nagyon számolt volna vele jövőre. Polamalu is tudta, hogy vagy a visszavonulást választja, vagy egy másik csapatban kellene játszania, ő pedig hű maradt a Steelers-höz, és inkább szögre akasztotta a sisakját. Persze a játékos családi okokkal indokolta a döntését, és nem zárjuk ki, hogy ez is ott volt a háttérben, de a lényeg az, hogy Polamalu méltóképpen zárta le 12 éves karrierjét.

Egy olyan 12 éves karriert, amely során a safety két Super Bowlt nyert, nyolcszor beválasztották a Pro Bowlra, ötszörös All-Prónak vallhatja magát, illetve 2010-ben az év védőjének járó elismerést is megkapta. Polamalu 12 idénye alatt 770 szerelést, 12 sacket és 32 interceptiont szerzett, és sosem fogjuk elfelejteni a falon átugrós mutatványait, zseniális ütközéseit, akrobatikus interceptionjeit.

Troy Polamalu a pályán és azon kívül is példakép lehetett sokak számára, Magyarországon is jó néhányan az ő játéka miatt váltak Steelers szurkolóvá. Rivális csapatok játékosai és szurkolói is egyöntetű elismeréssel beszélnek róla, és nem kérdés, hogy a legnagyobbak között, a Hall of Fame-ben a helye. Jellegzetes hosszú haja, és persze nagyszerű játéka nagyon fog hiányozni az NFL pályáról!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel