Barkevius Mingo a Brownsszal lebonyolított trade keretében került Bostonba.

A 2013-as draft nem volt egy diadalmenet, de Bill Belichick nem adja fel a reményt. Azok után ugyanis, hogy márciusban trade útján megszerezte Arizonából az említett börze 7. választottját, a guard Jonathan Coopert, most lecsapott a 6. pickre is. Barkevious Mingóért a Browns csapatával kellett megegyezni, a clevelandi alakulat pedig a nagy megújulás közepette nem volt nehéz tárgyalópartner. Mindössze egy jövő évi 5. körös választási joggal beérték, ami figyelembe véve az elmúlt évek játékosbörzéinek sikerességét a Barnák szempontjából, egyáltalán nem meglepő. Ha ugyanis az idei, már az új vezetőséggel és felfogással lebonyolított draftot nem számoljuk, 2011 óta összesen 8 első körös választottja volt a gárdának, akik közül már öten nincsenek rosteren. A kezdő szerepet csak elvétve kapó CB, Justin Gilbert a legrégebbi hírmondó, hiszen ő már 2014 óta koptatja a Factory of Sadness lépcsőit, rajta kívül mindössze Danny Shelton és Cameron Erving van még a csapatnál, akiket a 2015-ben húztak ki, és még nehéz lenne ítéletet mondani felettük.

A szélső linebacker poszton bevethető Mingóról viszont 3 év alatt kiderült, hogy Clevelandben nem fogja megváltani a világot, hiszen három év sem volt neki elég ahhoz, hogy a bűngyenge Brownsban biztos kezdővé lépjen elő. Ez persze egyáltalán nem biztos, hogy a játékos hibája, így nem tartjuk kizártnak, hogy Belichick keze alatt a nagy tehetségnek tartott védő valóban gyémánttá csiszolódik. Ha ez esetleg nem is történik meg már idén, meglepődnénk, ha az újonc idényében bemutatott 5 sackes teljesítményét – ami idáig messze a legjobb produkció volt tőle – nem tudná túlszárnyalni 2016-ban.

A Browns eközben valami olyasmit csinál, ami ugyan szokatlan, de a fent említett draftok sikerességét látva egyáltalán nem meglepő. Komolyan betáraztak ugyanis a pickekből, és alighanem arra készülnek, hogy nagyobb merítésből majd több eséllyel tudnak tehetségeket kihalászni. Jelenleg ugyanis így néz ki a Barnák jövő évi draftja, ha helyesek az Over the Cap elemzőjének, Nick Kortenak a számításai a kompenzációs választási jogokat illetően:

1. kör – saját

1. kör – az Eaglestől

2. kör – saját

2. kör – a Titanstől

3. kör – saját

4. kör – saját

4. kör – kompenzációs jog Tashaun Gipsonért

4. kör – kompenzációs pick Mitchell Schwartzért

5. kör – saját

5. kör – a Patriotstól

5. kör – kompenzációs pick Travis Benjaminért

6. kör – saját

7. kör – a Coltstól

Ez összesen 13 jog, szóval ne lepődjünk meg, hogy ha jövő áprilisban bekapcsoljuk a tévét, és folyamatosan a Cleveland neve lesz az óra mellett.

Nem tartozik szorosan a témához, de a Patriots érintettsége okán talán itt érdemes megemlékezni arról, hogy a Detroit tegnap kivágta a korábbi New England-i futót, Stevan Ridleyt. Sajnos a döntés olyan szempontból maximálisan érthető, hogy a 27 éves játékos már csak árnyéka önmagának, amióta a 2014-es szezon 6. hetében két szalag is elszakadt a térdében. A hatodik szezonjára készülő veterán azóta próbálkozott a Jets és a Lions csapatánál is, de idén már rosterre sem sikerült kerülnie. Szomorú látni, hogy egy futó, aki 2012-ben még 1263 futott yarddal és 12 TD-vel segítette a Patriots csapatát, egy sérülés okán eltűnik a süllyesztőben, de Ridley esetében alighanem éppen ezt látjuk.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel