Ezúttal a Rams defensive endje írt alá zsíros szerződést.

A 2011-es draft 11. választottja, J.J. Watt nem is olyan régen kapott egy új, rekordösszeget tartalmazó szerződést a Texans-tól. Ezúttal ugyanebből a class-ból, csak a három pickkel később elkelt Robert Quinn lett egy szempillantás alatt jóval gazdagabb ember, ugyanis a játékos érdemeit St. Louis-ban is elismerték. A defensive end az első évében még csak próbálta felvenni a liga ritmusát, második szezonjában már elfogadhatóan teljesített, míg tavaly óriásit robbantott és 57 szereléssel, valamint 19 sackkel zárta az idényt. Ezek a kiváló számok odáig vezettek, hogy Quinn bekerült az All-Pro csapatba, valamint egy Pro Bowl meghívót is postáztak neki, most pedig ahogy már említettük új kontraktust kapott.

Ez az egyezség a következő hat évre köti össze a defensive endet és a Rams csapatát, tehát egészen a 2019-es szezon végéig szól. Ez idő alatt játékos 65,6 millióval lesz gazdagabb, amiből 41,2 millió a garantált tartalom. Quinntől egyébként nem csak a tavalyi produkciója, valamint az ölébe hullt milliók miatt várnak most is remek játékot, hanem azért is, mert defensive end társa, Chris Long legalább a szezon feléig kidőlt a sorból egy bokasérülés miatt. Quinn először ma este, a magyar idő szerint 22:05-kor kezdődő Buccaneers elleni mérkőzésen bizonyíthatja, hogy megérdemelte a nagy pénzt.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel