Cory Redding, a Lions, a Seahawks, a Ravens, a Colts, valamint a Cardinals egykori játékosa is a visszavonulás mellett döntött.

2003-ban a harmadik kör második, összességében tehát a draft 66. pickjével a Detroit Lions szerezte meg Redding játékjogát, aki aztán hat évig becsülettel szolgálta is az Oroszlánokat. Ezt követően jött egy év Seattle-ben, kettő Baltimore-ban, három a Colts kötelékében, hogy tavaly a Cardinals színeiben még 12 meccsen csereként pályára lépjen. A védőfalember - aki elsősorban a D-line közepéről generált nyomást az ellenfelek irányítóira, és állította meg a futásokat - összesen tehát 13 idényt töltött el a profi ligában öt különböző csapatnál, és bár ódákat nem zengnek róla, egész pályafutása alatt jó játékkal vétette észre magát.

Redding ezidő alatt 188 találkozón lépett pályára, 147 esetben kezdőként, 417 szerelés, 35,5 sack, 21 levédekezett passz, 2 interception, 4 kiharcolt és 13 összegyűjtött fumble került a neve mellé. Bár tavaly már csak kiegészítő szerep jutott neki Arizonában, két olyan megmozdulása is volt az idény során, amelyet karrierje korábbi szakaszában nem igen láthattunk tőle. Nézzük is meg ezt a két jelenetet, ezzel kívánva sok sikert a civil életéhez.

Először is jöjjön egy nagyszerű egykezes interception, mellyel 30 yardot robogott vissza, majd megnézhetjük pályafutása egyetlen visszahordott touchdownját is.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel