Hat érdekesebb szabadügynök-igazolás történt tegnap.

A Green Bay Packers csapatának fullbackje, John Kuhn új, egyéves szerződést írt alá, így a Sajtfejűek szurkolóinak Kuuuuuuuuuhhhhhhhhhnnnnnnn üvöltése a következő szezonban is garantáltan megmarad.

A játékos egyébként draftolatlanul érkezett a ligába 2005-ben, méghozzá a Pittsburgh Steelers csapatához, ahol elméletileg Super Bowl győztesnek is vallhatja magát. 2007-ben került Green Bay-be, ahol szintén szerzett egy aranygyűrűt, ráadásul ebből tényleg ki is vette a részét. Tavaly 15 meccsen játszott, hatszor kezdőként, tíz futással 38 yardot és egy TD-t szerzett, míg 13 elkapással 81 yardot tett be a közösbe, de természetesen a fő profilja nem ez, hanem mondjuk, hogy a Packers idényének legfontosabb játékánál egy cut blockkal kivegye a játékból Julius Pepperst.

A Baltimore Ravens egy tight enddel erősítette meg a keretét csütörtök este. A Houston Texans korábbi játékosa, Owen Daniels jó néhány szép szezont tudhat maga mögött, ám a 2013-as idénye nem sikerült jól. Sérülés hátráltatta, így csak öt mérkőzésen tudott pályára lépni, a Texans pedig nem tartott tovább igényt a szolgálataira. Egykori vezetőedzője, Gary Kubiak, aki most a Ravens támadókoordinátora, azonban szeret két tight endet a pályára küldeni, éppen ezért Dennis Pitta mellé leigazolta Danielst is Baltimore-ba.

Patrick Chung nem új csapatot talált magának, hanem visszatért korábbi állomáshelyére. A safety a Patriots második körös választottja volt 2009-ben, és bár négy évet lehúzott New Englandben kiemelkedő teljesítménnyel nem lehetett vádolni. A tavalyi szezont az Eagles-nél töltötte, de itt sem alkotott maradandót, így a csapat a szezon végén megvált tőle. Chung most visszatért a Hazafiakhoz, de nem vagyunk benne biztosak, hogy megéri majd az előttünk álló szezon kezdetét az együttesnél.

Most pedig röviden nézzük az elmúlt nap további érdekesebb igazolásait:

A Texans-tól elküldött safety, Daniel Manning egyéves szerződést kötött a Cincinnati Bengals-szal. A Chicago Bears egy évre újraigazolta támadófalemberét, Eben Brittont. A Washington Redskins pedig Robert Griffin és Kirk Cousins mellé irányítót igazolt Colt McCoy személyében.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel