Osi Umenyiora tíz szezont lehúzott a New York Giants színeiben, nyert a csapattal két Super Bowlt, mielőtt 2013 márciusában egy kétéves, 8,55 millió dolláros szerződéssel az Atlanta Falcons-hoz igazolt volna. A 32 éves defensive end már túl van fénykorán, bár 7,5 sackkel még mindig csapata legeredményesebbje volt ebben a kategóriában. Ennél azonban többet várnak tőle, főleg mivel jövőre még mindig 4,75 millió dollárral terheli meg a fizetési sapkát, ami igazán szép summa.
A védő egyébként is tisztában van azzal, hogy ez a sport bizony kőkemény üzlet, tehát nagyon könnyen lapátra kerülhet bárki, ahogy az Asante Samuel esetében is történt. Kivágásával a csapat 3,5 milliót spórolna, ráadásul jelen állás szerint a szabadügynök piacon fiatalabb utánpótlásra is szert lehet majd tenni ezen a poszton, elég csak Brian Orakpo, vagy Michael Johnson nevét említeni. Umenyiora viszont maradni szeretne, aminek az ESPN-nek adott nyilatkozatában hangot is adott.
„Szeretnék maradni, és szerintem maradni is fogok, de persze sosem lehet előre tudni, hogy mi fog történni. Ahogy mindenki más, én is tisztában vagyok azzal, hogy ez üzlet, tudom, hogy semmi személyes nincs a dolgok hátterében. A csapatvezetők mindent megtesznek azért, hogy az együttesük jobb legyen, nem személyes okokból cselekszenek, ez az NFL része. Mindig is nagy tisztelet volt bennem Mr. Dimitroff (Thomas Dimitroff, a Falcons general managere – a szerk.) iránt, hiszen nagyszerű lehetőséget adott nekem. A következő szezon után még két évig játszanék, tehát összesen három évet adok magamnak, legalábbis ez az álmom. Meglátjuk, hogyan alakul, de erre vágyom, hiszen vannak még céljaim. Szeretnék még Super Bowlt nyerni, részt vennék még egy Pro Bowlon, ehhez pedig még szükségem van pár évre” – mondta Umenyiora.

