A becslések szerint egymillió drukker éltette a Denver játékosait a Super Bowl parádén.
Narancssárgába öltözött Denver, és ahogy az a Super Bowl győzelmek után lenni szokott, a város utcáit ellepték az emberek. A hírek szerint nagyjából egymillióan éltették a 22 tűzoltóautón felvonuló győztes csapat tagjait az út szélén, valamint a Colorado State Capitol (a kongresszus épülete) előtti téren. A Denver Post térképe alapján megnézhetjük azt a rövidke, nagyjából két kilométeres útszakaszt, amin végigvonult a parádé.

Most pedig néhány kép segítségével vessünk egy pillantást a felvonulásra, valamint a drukkerek tömegére, akik közül jó néhányan fákra vagy jelzőlámpákra mászva igyekeztek nagyobb kilátást biztosító helyet találni maguknak, hogy onnan éltessék kedvenceiket.










És ha már ünneplésnél tartunk, Von Miller töltött fel egy videót az egyik közösségi oldalra, amin az látszik, hogy a meccs után a csapatbuszon hogy örültek a játékosok, hogy gyűrűt szereztek.
Ezen kívül az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama telefonon gratulált Gray Kubiak vezetőedzőnek, valamint DeMarcus Ware-nek, a Bears drukker Obama ráadásul az 1985-ös Chicago defense-hez hasonlította a mostani Denver védelmét.

