A Browns és a Vikings is kezdő QB-t cserél.

A Cleveland két vereséggel kezdte a szezont, majd Brandon Weeden kidőlt a sorból, így jöhetett a pályára Brian Hoyer. Vele ment is a Browns szekere, mind a három meccsen, amikor ő volt a kezdő quarterback nyerni tudtak a Barnák. Igaz a harmadik találkozóján Hoyer is megsérült, így azt a meccset már megint Weeden fejezte be. A legutóbbi két fordulóban, a Lions, valamint a Packers ellen is a másodéves, de harminc éves irányító volt a kezdő, ami azt jelentette, hogy a csapat veszített. A Browns a következő fordulóban a veretlen Chiefs otthonába látogat, első számú irányítónak pedig Jason Campbell lett kinevezve. Campbell évekig volt kezdő a Redskins csapatában, valamint a Raiders színeiben is számos alkalommal pályára lépett. Összesen 78 találkozón szerepelt az NFL-ben, ebből 71 esetben az első pillanattól fogva ő vezette csapatát. Most majd kiderül van-e még benne lehetőség, igaz ez a Chiefs ellen talán a legnehezebb lesz.

A hétfő esti rangadó kapcsán többször is felmerült, hogy a Minnesota csapatánál van talán a liga legjobb futója, ennek ellenére a nem sokkal korábban leigazolt, playbookot alig ismerő irányító passzol 53 alkalommal. Josh Freeman erőltetése már a meccs előtt is rossz ötletnek tűnt, de mutatott játékát látva még a leigazolása is megkérdőjelezhető. Jelen állás szerint Freeman nem is lesz kezdő a Packers elleni meccsen, de nem teljesítménye, hanem agyrázkódás gyanú miatt. A hírek szerint a csapat vezetőedzője, Lezlie Frazier úgy döntött, hogy nem kockáztatja Freeman testi épségét és ha minden igaz, akkor Christian Ponder lesz az első számú QB a hétvégén. Persze ha ilyen gyorsan változik a kezdő irányító személye Minnesotában, akkor biztosra semmit nem lehet mondani.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel