Miközben az amerikai sajtó és az NFL rajongók nem győznek szörnyülködni azon, hogy egy kaszinó liftjében Ray Rice pontosan azt csinálta, amit az előzetesen kiszivárgott információk alapján sejteni lehetett, azért szerencsére szívmelengető dolgok is történnek a ligában. A Cincinatti Bengals például egy héten belül kétszer is páratlan emberségről tett tanúbizonyságot.
Devon Still 2012-ben a draftosztály egyik legjobb defesive tackle-jeként a második körben került a Cincinatti Bengals csapatához. Első két szezonjában 18 meccsen lépett pályára, de ebben a holtszezonban a teljesítményén egyre inkább meglátszott, hogy nem a foci számára az első. Négyéves kislányánál, Leahnél ugyanis júniusban negyedik stádiumú rákot diagnosztizáltak, így a játékos érthetően nem vett részt a nem kötelező tréningeken, és amikor edzett, akkor sem tudott mindig fejben is ott lenni a pályán.
A Bengals ezután nem tehetett mást, Stillt kivágta az augusztus végi keretszűkítésnél, hiszen aligha tudták volna hasznát venni ilyen állapotban. A csapat ugyanakkor nem engedte el a játékos kezét. Visszahívták a gyakorló csapatba, hogy így legalább heti 10 000 dolláros fizetést kaphasson, és ami még fontosabb, legyen társadalombiztosítása. Másképpen ugyanis aligha tudná állni Leah körülbelül 1 millió dolláros kezelését, amivel reményei szerint megmenthetik a kislány életét.
A Bengals azonban nem állt meg itt. Tegnap aktiválták a játékost a gyakorlócsapatból az 53-as keretbe, 75-ös számú szerelését pedig 100 dolláros áron hirdették meg saját webshopjukban, hogy az egész befolyt összeggel a gyermekrák elleni harcot támogassák. Az akció váratlanul nagy sikert aratott a Benglas rajongók körében: Still meze lett a leggyorsabban fogyó szerelés a Bengals történetében. És nem csak a Cincinatti szurkolói segítettek ebben, hanem például Sean Payton is. A Saints vezetőedzője rögtön 100 darab szerelést vásárolt a saját pénzéből, hogy így támogassa a Tigrisek kezdeményezését. A csapat elmondása szerint két nap alatt már több mint 100 000 dollár folyt be az eladott mezekből, ráadásul a Tigrisek elhatározták, hogy elért sackekért is felajánlásokat kérnek, és miután a Ravens elleni mérkőzésen háromszor is sikerült földre vinni Joe Flaccót, onnan is összegyűlt 14 000 dollár.
Stillt természetesen teljesen meghatotta az összefogás. Köszönőbeszédében azt mondta, reméli, egyszer, ha Leah majd nagyobb lesz, elmesélheti neki, hogy a Bengals és többi támogató milyen szép dolgot tett érte és sok más beteg gyermekért.
Képünket a pennlive.com-ról és a Bengals hivatalos oldaláról kölcsönöztük.


