Roger Goodell bejelentette, a jövőben szigorúbban büntetik majd a családon belüli erőszakot.

Hatalmas felháborodást váltott ki Amerikában, hogy Ray Rice, aki kiütötte korábbi barátnőjét, jelenlegi feleségét, mindössze kétmeccses eltiltást kapott az NFL-től. A liga is érezte, hogy lépnie kell, ezért Roger Goodell egy közleménnyel állt a nyilvánosság elé. Kisebb meglepetésre, a komisszár magyarázkodás helyett elismerte, hibáztak egy hónappal ezelőtt, és ezentúl súlyosabban büntetik majd a hasonló eseteket – az ESPN információ szerint az első esetben minimum 6 meccses eltiltással, a második esetben pedig életre szóló elmeszeléssel (igaz, ezt egy év után újravizsgáltathatják).

Goodell levelében nem írja le Rice nevét, de szavai alapján egyértelmű, mire reagál. „A döntésem ahhoz vezetetett, hogy a nyilvánosság megkérdőjelezte az őszinteségünket, az elkötelezettségünket és azt, hogy egyáltalán tudjuk-e, mennyi családot érint a családon belüli erőszak. Vállalom a felelősséget a döntésemért, és garantálom, hogy a jövőben a megfelelő értéken kezeljük ezeket az eseteket. Hibáztam.” – írta a liga első embere.

A levél egyébként arra is kitér, hogy súlyosbító körülmény lesz, ha valaki gyereket vagy terhes anyát bántalmaz, de nem csak a családon belüli erőszakot, hanem minden fajta fizikai erőszakot is szigorúbban büntetnek majd. A szabályozás ráadásul nem csak a játékosokra, hanem minden, a ligában tevékenykedő emberre kiterjed. A döntés visszamenőleges hatállyal nem bír, viszont a liga létrehoz egy bizalmas konzultálási lehetőséget mind a ligában dolgozóknak, mind az esetlegesen érintett családoknak.

A szigorítást a nyilvánosság nyomása mellett azok az USA Today által lehozott adatok is indokolták, miszerint 2000 óta 77 játékossal szemben összesen 85 esetben tettek feljelentést családon belüli erőszak miatt, és ezek csak a nyilvánosságra került problémák. A játékosok közül mindössze hatot vágott ki aktuális csapata, hatan kaptak egy meccses eltiltást és Rice mindössze a második, akinek két találkozóról kell kiülnie. A liga azt reméli, hogy az új szabályozás következtében visszaesik az NFL-hez kapcsolható erőszakos büntettek száma, mi pedig abban bízunk, hogy ez a fajta szigorítás és beavatkozás a liga részéről, nem ahhoz fog vezetni, hogy a család megélhetését féltve még kevesebben fordulnak a rendőrséghez a bántalmazásokat követően.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel