A Raiders drukkerek után a Buffalo szurkolók is örömtáncot lejthetnek, bár itt nem edzőváltás, csak irányítócsere történt. Hiába kezdett ugyanis 2-2-es mérleggel a csapat, a kezdő QB, E.J. Manuel egyáltalán nem játszott jól, és sokan őt okolták a Texans elleni hétvégi 23-17-es zakóért. Úgy tűnik Doug Marrone vezetőedző is ezen a véleményen volt, amit az a kijelentés csak megerősít, miszerint „nem haladhatunk tovább abba az irányba, amerre eddig mentünk.”
Tehát a 2013-as 1/16-os pick 838 yarddal, 58 százalékos passzpontossággal, és 5-3-as touchdown-interception aránnyal most szépen leül a padra, helyét pedig az elmúlt két évet Dallasban töltő Kyle Orton veszi át. Az az Orton, aki a végső keretszűkítés napján kapott kétéves, 11 milliós szerződést a csapattól, pontosan egy hónappal később pedig már kezdő irányítónak nevezték ki.
A Bills a jövő héten a Detroit Lions otthonába látogat, ahol mondjuk egészen biztosak vagyunk benne, hogy az új kezdő QB-nak nem lesz nyugodt estéje az Oroszlánok védőfalától.

