A Seahawks safety hosszú idő után visszatér csapatához.

Kam Chancellor a 2010-es draft ötödik körében került Seattle-be, ahol egy év után alapemberré vált, és a legendás Legion of Boom tagja lett. A kőkeményen ütköző safety aztán 2013-ban egy négyéves, 28 milliós szerződéshosszabbítást írt alá a csapattal, tehát tulajdonképpen jóval hamarabb kapott fizetésemelést, mint bármelyik nagynevű társa a Seahawks-ban. Chancellor azonban az idei offseason során úgy gondolta, hogy ha a többiek új kontraktust kapnak, akkor neki is járna némi plusz pénz, így hiába van még három év hátra a szerződéséből, úgy döntött, addig nem jelentkezik munkára, amíg nem lesz vastagabb a pénztárcája.

Így aztán a játékos kihagyta a training campet, a teljes előszezont, illetve a csapat 34-31-es vereséget a Rams-től, illetve a 27-17-re elbukott találkozót a Packers ellen. A csapatot azonban ez egyáltalán nem hatotta meg, sőt a játékos napról napra gyarapította a pénzbírságot, azzal, hogy nem jelent meg az edzéseken és a meccseken. Mostanra viszont Chancellor is belátta, hogy időszerű lenne a visszatérés, mert a jelenlegi helyzet mindenkinek csak káros, és kiszivárgott információk szerint azt üzente, hogy a csapattársai megbocsátanak majd neki, Marshawn Lynch-csel pedig elkezdtek egy küldetést két éve, amit folytatni kell, az üzletre pedig a szezon végén fognak visszatérni.

Üdv újra a pályán Bam Bam!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel