A Jaguarsnál nagy volt a türelem, de a Texans elleni vereség megpecsételte a vezetőedző sorsát.

A Jacksonville szurkolók valószínűleg sosem voltak még ilyen boldogak vesztes meccs után, ami persze nem a csapat játékának köszönhető, hanem Gus Bradley vezetőedző menesztésének. Az elmúlt évek során jó párszor leírtuk mi is, hogy Bradley egy nagyon szimpatikus figura, akit nyilván kedvelnek a játékosai, mindig energikus és pozitív szemléletű, és védőkoordinátorként is megállta a helyét korábban, éppen csak a vezetőedzői poszt volt túl nagy falat számára. A Jaguars tulajdonosa, Shahid Khan azonban rendkívüli türelemről tett tanúbizonyságot, és a sorozatos rémes szezonok ellenére egészen sokáig kitartott Bradley mellett, ilyen mértékű sikertelenség mellett valószínűleg nincs másik együttes, ahol ilyen hosszú ideig húzta volna a HC.

A vasárnapi Texans elleni meccs azonban a szokásosnál is kínosabbra sikerült Jacksonville-ben, így ez lett a végállomás Bradley szenvedésében. A Jaguárok nem kezdték rosszul a meccset, hiszen két Brock Osweiler passzt is leloptak a védők a levegőből, ami azért is nagy szó, mert a szezon eddigi részében összesen három interceptiont tudott felmutatni a gárda. Osweiler így villámsebesen a kispadon találta magát (a közönség felállva tapsolta a döntést), a helyére beszálló Tom Savage pedig 260 yardot passzolva győzelemre vezette a Houstont. Pedig a harmadik negyedben Marquise Lee 100 yardos kickoff return TD-je után még 20-8-ra is vezetett a Jags, de Blake Bortles katasztrofális játéka, a nem létező a futójáték, és az ostoba hibák természetesen megbosszulták magukat.

Bár Bradley kirúgásához szorosan nem kapcsolódik, a meccs egyik játékát érdemes külön is kiemelni, mert nem sokszor láthatunk ilyet. A második negyedben a Texans a Jaguars egyyardosáról hívott futást, a bírók pedig úgy ítélték meg, hogy Akeem Hunt be is jutott célterületre. A visszanézés során azonban látszott, hogy a running back kezéből Tyson Alualu kitépte a labdát, az end zone-ba bepattogó játékszerre pedig mindkét csapat játékosa teljesen egyszerre fogott rá. A játékvezetői döntés így egyértelmű fumble lett, és mivel nem lehetett megállapítani, hogy melyik csapatnak kellene ítélni a labda begyűjtését, így a támadás joga maradt a Texansnál, és a fumble helyéről következhetett a csapat következő kísérlete. (A Texans egyébként harmadik és negyedik próbálkozásra sem tudott TD-t csinálni, cserébe viszont összejött a safety, köszönhetően egy – vagy inkább kettő – holding szabálytalanságnak.)

Na de evezzünk vissza Bradley mesterhez, aki 2013-ban lett a csapat vezetőedzője, közel négy szezonja alatt pedig 14-48-as mérleget sikerült összekaparnia. Más csapatok 14 meccset egy szezon alatt nyernek, de legalább Bradley nem lett minden idők legrosszabb mérlegével rendelkező vezetőedzője legalább 50 meccs után, mert ezt a címet még mindig az egykori Eagles HC, Bert Bell őrzi.

Talán kissé furának tűnhet, hogy ha eddig megvolt a türelem, akkor a csapatnál miért nem hagyták, hogy Bradley még végigcsinálja a maradék két meccset, ám ilyen apróságokkal nem valószínű, hogy törődnének most a Jaguárok szurkolói. Ráadásul az állását megtartó general manager, Dave Caldwell így elkezdheti keresni a következő vezetőedzőt, a jelenlegi pletykák szerint pedig két egykori Jaguars edző a legesélyesebb a pozíció elnyerésére. Az egyik az a Tom Coughlin, aki 1995 és 2002 között már vezette a csapatot, a másik pedig Mike Smith, jelenlegi Buccaneers védőkoordinátor. Smith dolgozott együtt Caldwellel, amikor még a Falcons vezetőedzője volt, 2003 és 2007 között pedig a Jaguars defensive koordinátoraként tevékenykedett, így nem lenne neki ismeretlen a terep.

Ez azonban egyelőre a jövő zenéje, a Titans és a Colts elleni maradék két találkozón feltételezhetően a támadófaledző, egykori Bills HC, Doug Marrone vezeti majd a csapatot, bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg Jacksonville-ben.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel