A New England Patriots vezetőedzője már tavaly ilyenkor bedobta azt a javaslatot, hogy a pontszerzések könnyebb és pontosabb megítélése miatt szükséges lenne elhelyezni további négy kamerát a stadionokban, amelyek az end zone-t figyelik. Egy éve nem sikerült elfogadtatni az ötletet, a tulajdonosok lesöpörték azt az asztalról, de idén újra felmerült ennek a lehetősége, amit továbbra is Bill Belichick szorgalmazott leginkább. (A Patriots HC és kamerázási szokásaival kapcsolatos minden olcsó viccet kihagyunk most.)
A múlt héten aztán a liga éves ülésén szóba is került a dolog, de a végkimenetel hasonló volt, mint tavaly. Sőt, állítólag az újabb kamerák elhelyezése elleni legfőbb ok az volt, hogy túl drága lenne ez mindenki számára, ezért nem éri meg bevezetni. Nos lássuk be ezen a kijelentésen teljes joggal lehet kiakadni, amit Belichick is megtett, méghozzá ezekkel a szavakkal:
„Pénzt költünk arra, hogy Pro Bowlt küldjünk Brazíliába, pénzt költünk arra, hogy a tengerentúlon, Londonban játszunk, de arra már nem költenénk, hogy legyen még négy kamera az end zone-ban, négy kamera, ami segít meghozni a tökéletes döntést a célterületen belül” – kelt ki magából a vezetőedző.
Az érvelés tökéletessége megkérdőjelezhető, ugyanis hiába költ pénzt a liga arra, hogy az Egyesült Államoktól távol rendezzen meccset, mind jól tudjuk, hogy bevételek sokkal nagyobbak annál. A további kamerák bevezetése kézzel fogható plusz pénzt nem valószínű, hogy generál majd, de a jobb bírói döntések, és a szurkolók idegrendszere miatt feltétlenül jó a javaslat. Belichick mondanivalójának lényegével tehát tökéletesen egyetértünk, és úgy tűnik erre most már végre mások is felfigyeltek.
A friss hírek ugyanis arról szólnak, hogy a liga a mai napon elkezdi megvizsgálni a lehetőségét annak, hogy megtalálja ezeknek a kameráknak a tökéletes helyét a stadionokban. Számunkra ez azért nem tűnik lehetetlen feladatnak, ha pedig meglesz a kamerák legjobb pozíciója, amit mind a 31 stadionban meg is tudnak valósítani, akkor a bevezetéséről a tulajdonosok a májusi találkozó alkalmával tudnak majd dönteni.
Mi most Belichickkel vagyunk, reméljük sikerül keresztülvernie a javaslatot a ligán.

