Mély fájdalommal tudatjuk, hogy jövőre várhatóan már nem viselik a Green Bay játékosai, a képen látható mezt.
A csapatok a hagyományos hazai és idegenbeli mezeik mellett, néhanapján egy harmadik számú alternatív szerelést is szoktak viselni az NFL-ben. Ebben a mezben egy szezon során elvileg három alkalommal léphet pályára az adott csapat, de a Sajtfejűek évente csak egyszer szerepeltek a kék alapon aranysárga körös szerelésben. Most azonban ennek úgy tűnik vége, ugyanis ez a mez a Packers-nél öt évre szólt, ez az idő pedig letelt, így a csapat várhatóan változtatni fog a harmadik számú mez kinézetén. Arról egyelőre nincs információ, hogy az új szett hogyan fog kinézni, de az ESPN szerint a történelmi külcsín helyett valami futurisztikus következhet. Ami biztos, hogy mi most búcsút veszünk a Green Bay old school szerelésétől.




