A 49ers tight endje addig nem jelenik meg az edzőtáborban, amíg nem kap új szerződést. Úgy érzi, jár neki a nagy pénz, és a játékosok érdekében szerinte mindenkinek pénzügyi oktatást kellene kapnia a ligában.

Vernon Davis 2010-ben aláírt egy 5 éves, 37 millió dolláros szerződést, amivel a liga legjobban kereső játékosa volt a posztján. Csakhogy azóta szerinte már „új szintre emelkedett a játéka”, ezért megérdemli a még nagyobb szerződést. „Ez csak arról szól, hogy megfizessék neked azt a pénz, amit megérdemelsz. Ez nem olyan bonyolult.” – kezdte érvelését a 49ers játékosa. „Azt szeretném, ha a 49ers Super Bowlt nyerne, és szeretnék a pályán lenni ezen a nyáron, és dolgozni ezért a célért, de a jövőm az első, amivel törődnöm kell.”

Davis éppen ezért nincsen megelégedve a vezetőség hozzáállásával, és ezért nem fog edzeni egészen addig, amíg meg nem kapja az új szerződést. „zárt ajtók mögött mind azt mondják, hogy a csapatért mindent megtesznek és bármilyen falon keresztül mennének a franchise sikeréért, de ha közelebbről vizsgáljuk, akkor azzal, amit tesznek, éppen hogy ellentmondanak mindennek. Én már nem tudok senkire sem hallgatni, csak a családomra és a tanácsadóimra, mert ők lesznek azok az emberek, akik ott lesznek velem, amikor a futballnak már nincsen szüksége rám.”

Vernon Davis idén töltötte be a harmincat, így valamelyest érthető, hogy szeretné megragadni az utolsó lehetőséget, amivel megalapozhatja a jövőjét. Sőt, ha tehetné, már az újoncoknak is azonnal pénzügyi szemináriumokat tartatna az edzőtábor mellett, hogy mindenki felkészüljön arra, ami vár rá, és lépjen, ha úgy gondolja, hogy több pénzre van szüksége. Mert – ahogy a játékos fogalmaz – „arra nincs mentség, ha valaki szegényebben távozik a ligából, mint ahogy elkezdett focizni.”

Tény, hogy Davis felvetése érdekes, és talán érdemes is lenne ezen elgondolkodnia a ligának, de ne csodálkozzunk, ha a 49ers vezetői most csak annyit fognak meghallani az őszinte nyilatkozatból, hogy a játékosuk addig nem edz, amíg nem kap nagy lóvét.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel