A nyolcadik forduló késő esti meccseinek összefoglalója.

Philadelphia Eagles @ Arizona Cardinals 20-24

- Az utolsó pillanatig izgalmas, jó kis meccset hozott össze a két csapat, amit elsősorban azért veszített el az Eagles, mert nem vigyázott eléggé a labdára. Mondjuk ezt akár úgy is mondhatnánk, hogy azért nyert a Cardinals, mert Nick Foles-tól lekaptak két interceptiont, illetve Josh Huff kezéből kiütöttek egy labdát, fumble-t szerezve ezzel.

- Patrick Peterson és Deone Bucannon az egyik játéknál keményen sisak a sisaknak szendvicsbe fogták Jeremy Maclint. Peterson agyrázkódás miatt vissza sem tért a pályára, Maclinnél pedig hiába tűnt úgy a tévén keresztül, mintha vérezne a füle, simán játszott tovább és 187 yardig, valamint két touchdownig jutott.

- Az Eagles elkapója a későbbieket sem úszta meg szárazon, köszönhetően egy Gatorade-fürdőnek.

Oakland Raiders @ Cleveland Browns 13-23

- A Raiders továbbra is nyeretlen, összesen így már hét vereséggel áll a csapat, míg a Browns mérlege 4-3, de ezzel is csak az utolsó helyen szerénykedik a gárda az AFC North-ban.

- Andrew Hawkins megszerezte első touchdownját a Browns-ban, így talán a fiának is a példaképévé válik majd. A receiver egyébként hét elkapással 88 yardot szerzett, ezzel a legeredményesebb volt a mezőnyben.

- Még az első negyedben, egy 57 yardos mezőnygólhoz állt oda a Raiders, de az egész csak megtévesztés volt, és végül Matt Schaub passzolhatott. Az egykori Texans irányító pedig első oaklandi dobásával ott folytatta, ahol Houstonban abbahagyta, ugyanis interception született a trükkös játékból.

Indianapolis Colts @ Pittsburgh Steelers 34-51

- Ez az Antonio Brown elkapás nem volt gyenge:

- De ez a meccs, akkor is Ben Roethlisbergerről szólt.

Green Bay Packers @ New Orleans Saints 23-44

- Drew Brees úgy játszott, ahogy azt tőle elvárjuk (311 yard, 3 TD, 0 INT), mellette pedig Mark Ingram is odacsapott rendesen és 172 futott yarddal, valamint egy hatpontossal zárta a találkozót. Ilyen játékkal persze, hogy megint nyert a Saints.

- Azok után, hogy a negyedik héten a Bears ellen volt már egy punt nélküli meccse a Packers-nek, most itt az újabb. Az NFL történetében tehát harmadszor is megtörtént, hogy egy mérkőzésen egyik együttes sem rúgta el kézből a labdát.

- Julius Peppers beállt elkapónak, de inkább maradnia kellene a védekező feladatoknál.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel