Egyes szakértők szerint a veterán irányító New Yorkba tarthat.

Michael Vick ugyan jelenleg még a Philadelphia Eagles játékosa, de mivel a szerződése márciusban lejár, így már nem sokáig marad a csapatnál. Mivel a veterán QB lenyilatkozta, hogy jövőre kezdő szeretne lenni az NFL-ben, arra pedig nem sok esély kínálkozik, hogy a tavaly brillírozó Nick Foles-t kiszorítsa a csapatból, így a távozása a legvalószínűbb. Az nfl.com munkatársa, Ian Rapoport szerint a New York Jets lehet egy esetleges új állomáshely az egykori első körös quarterback számára. Az ugyan érdekes kérdés, hogy Geno Smith-t hogyan szorítaná ki a csapatból, de kétségtelenül vannak érvek, amelyek a Vick – Jets kapcsolatot erősíthetik.

Ott van például Marty Mornhinweg, aki évekig dolgozott együtt az irányítóval az Eagles-nél, mielőtt a New York-i gárda támadókoordinátora lett. Ha Vick nem is kapná meg a kezdő pozíciót, jó mentora lehetne Geno Smith-nek, aki eddig maximum a sérülésekkel bajlódó, korábbi Jaguars QB-tól, David Garradtól tanulgathatott valamit. A szintén sérült, ráadásul az elmúlt években inkompetenssé váló Mark Sanchez, valamint a másodéves Matt Simms egészen biztosan nem tudott különösebb tapasztalatot átadni Genonak.

Egyébként nem Vick az egyetlen veterán irányító, akinek a neve felmerült a Jets kapcsán, hiszen a Chicago Bears QB-ja, Josh McCown is szóba került a csapatnál.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel