Miután Nick Foles élete legrosszabb meccsét produkálta, majd agyrázkódást szenvedett, az újonc Matt Barkley kilenc perc alatt 3 interceptiont dobott, Michael Vick pedig combhajlító sérülés miatt be sem öltözött a Cowboys ellen, mindenkit az foglalkoztatott Philadelphiában, hogy ki kezd a hétvégén a Giants ellen. Nos, az újságírók szerint egészen biztos, hogy Michael Vick.
A veterán irányító ugyanis ma már az első csapattal edzett, és bár Pat Shurmur, az Eagles támadó koordinátora mindenkit óva intett attól, hogy ebből túlzott következtetéseket vonjon le, az amerikai sajtó már tényként közli, hogy Vick a hétvégén is játszani tud. Pedig még maga a játékos is óvatosan fogalmazott, amikor a Giants elleni meccsről faggatták. „Bárcsak határozott választ tudnék adni a kérdésre, de nem tudok. Nem mertem teljesen megterhelni a combhajlítómat, mert nem akartam rásérülni, de optimista vagyok, hogy vasárnap már a csapat rendelkezésére tudok állni.” – nyilatkozta a QB közvetlenül az edzés után. Az Eagles számára létfontosságú lenne, hogy Vick játszani tudjon, hiszen több szempontból is kötelező lenne nekik a Giants elleni győzelem. Egyrészről nem engedhetik, hogy a Cowboys meglépjen, hiszen ebből a csoportból valószínűleg csak a győztes tud majd továbbjutni. Szintén nem jönne jól nekik, ha a 0-6-os kezdés után a Giants egy győzelemre vissza tudna kapaszkodni rájuk, de ami talán ennél is fontosabb, hogy 9 mérkőzés óta nem tudtak nyerni hazai pályán, és jobb esélyük idén nem nagyon lesz arra, hogy véget vessenek ennek a rossz sorozatnak.

