A csapat fizetéscsökkentésre kérte D’Brickshaw Fergusont, mire a vak oldali tackle váratlanul visszavonult.

A Jets a szabadügynök piac megnyitása óta azon munkálkodott, hogy valahogy helyet csináljanak a fizetési sapka alatt, és így vissza tudják igazolni irányítójukat, Ryan Fitzpatricket. Ez azonban nem volt könnyű feladat, mivel a tavaly minden várakozást felülmúlóan teljesítő QB állítólag 18 millió dollár körül szeretne keresni évente, a New York-iaknak viszont az overthecap.com adatai szerint mindössze 20 000 dollárjuk volt a sapka alatt. A vezetőség ezért elkezdett puhatolózni a veterán játékosoknál, hogy ki csökkentené esetleg a fizetését, cserébe azért, hogy Todd Bowles fiai jövőre is versenyképesek legyenek. Az alkudozás állítólag a 32 éves vak oldali tackle-nél, D’Brickshaw Fergusonnál kezdték, aki jövőre 14,1 milliót foglalt volna a fizetési sapkából – többet, mint bármelyik másik LT a ligában. Ferguson azonban ahelyett, hogy az ügynökeit hívta volna, inkább visszavonult.

Bár a karrierje során 3 alkalommal is Pro Bowlba választott falember már nem volt fiatal, lépése mégis meglepő. A Jets által a 2006-os draft 4. pickjével kiválasztott játékos ugyanis 10 év alatt 160 alapszakasz meccset lépett pályára a New York-i zöldeknél, vagyis egyetlen találkozóról sem hiányzott. A hatás kedvéért szívesen írnánk, hogy egyetlen snappet sem hagyott ki egy évtized alatt, de hazudnánk, ugyanis Ferguson a lehetséges 10 352 támadó snapből „csak” 10 351-et töltött a pályán. Sajnos nem tudjuk, mikor volt az az egy fránya játék, amikor nem számíthatott rá a csapat, de így is kalapot emelünk a veterán játékos teljesítménye előtt, hiszen ilyen megbízhatóságra csak az lehet képes, aki az egész életét az élsportnak szenteli.

Talán ezért is döntött úgy, hogy nem kezd bele egy financiális harcba a csapattal, amit egész karrierje során szolgált, hanem inkább azoknak a dolgoknak él, amikről az elmúlt 10 (az egyetemi és középiskolai éveket is számolva akár 18) évben lemondott. Ugyanakkor az sem kizárható, hogy Ferguson már korábban is fontolgatta a visszavonulást, és a Jets igénye adta az utolsó lökést. A játékos ugyanis decemberben a Sport Illustratednek igen kemény nyilatkozatot adott, miután megnézte az agyrázkódásokról szóló NFL-filmet, a Concussiont. A Will Smith főszereplésével Amerikában karácsonykor bemutatott mozi ugyanis a korábbi Steelers center, Mike Webster történetén keresztül mutatja be, milyen veszélyes sport is a futball. Ferguson azt nyilatkozta, mindeddig azt hitte, ő a legbiztonságosabb posztok egyikén játszik a támadófalban, pedig a sok apróbb összecsapás akár még károsabb is lehet, mint a nagyobb, kipihenést igénylő agyrázkódások. Websternek körülbelül 25 000 kis ütközése volt karrierje során, és ő volt az első játékos, akinél kimutatták az úgynevezett krónikus traumás enkefalopátiát (CTE), vagyis a hosszantartó, sérülés okozta tudatzavart. A Jets vak oldali tackle-je a film megtekintése után akkor azt mondta, kicsit elárulva érzi magát azok által az emberek és bizottságok által, akik a liga képviseletében idáig úgy tettek, mint ha szívén viselnék a sorsát...

Akárhogy is van, ami biztos, hogy Ferguson nyugdíjba vonulásával 9 millió dollár szabadult fel a Jets sapkája alatt, ami már egy jó tárgyalási alap lehet a Fitzpatrick-bizniszben. A kérdés csak az, hogy az irányító hajlandó-e visszatérni egy olyan csapatba, ahol pokolmély űr keletkezett a vak oldalon. A Jets-nél tehát inkább csak több lett a kérdőjel, és most már két hiányposztot kell betölteni. Így hiába gazdagabbak most anyagi értelemben véve, valójában szegényebbek lettek egy remek játékossal – akárcsak mi, NFL-kedvelők. Mi mindenesetre azt kívánjuk Fergusonnak, hogy a futball utóhatásaival kapcsolatos félelmei ne igazolódjanak be, és éljen teljes, lemondásoktól mentes, tartalmas futball utáni életet. Ha valaki, akkor ő biztosan megérdemli!

Szerk:

Közben egy segítőkész kommentelőnk, Forgács Péter segítségével kiderült, melyik volt az a játék, egy igencsak felborult, utolsó meccses, utolsó snappes 2008-as esetről van szó, amikor a hátrányban lévő Jets Brett Favre helyett Brad Smith-t tolta fel irányítónak, Ferguson helyett pedig Darrellle Revis, a kiváló cornerback volt az LT. Még videónk is van róla, íme:

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel