Ezzel Eli Manning lett a legrégebbi Giants játékos.

Bejelentette visszavonulását a Giants támadófalembere, Chris Snee. A játékos 2004-ben, a draft második körében került az Óriásokhoz, az első pickkel pedig a csapat Philip Riverst választotta, majd cserélte el a Chargers-szel Eli Manningért. Snee tehát ugyanabban az évben érkezett New Yorkba, mint az irányító, ráadásul az is volt a feladata, hogy megvédje a fiatalabbik Manninget a rárontó védőktől. Ebben sem vallott szégyent tízéves pályafutása során, de a futásblokkolásban volt képes igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

A jobb oldali guard posztján szereplő játékos már újonc szezonjában kezdőnek számított, és ez nem is változott meg az évek során. Összesen 141 meccsen öltötte magára a Giants szerelését, és mindannyiszor kezdőként szerepelt a csapatban. A 2013-as szezon volt karrierje legrosszabb éve, ugyanis egy csípősérülés miatt csak három találkozó jutott neki.

Snee egyébként – ahogy azt a cím is mutatja – kétszeres Super Bowl győztes, de egyéni teljesítménye elismeréseként négyszer is beválasztották a Pro Bowlra (2008, 2009, 2010, 2012). Visszavonulásával egyébként három olyan játékos maradt a New York-i alakulat jelenlegi rosterén, akik mindkét SB-győzelemből kivették a részüket. Természetesen Eli Manning az egyik, a long snapper Zak DeOssie a másik, valamint a defensive end Mathias Kiwanuka a harmadik, igaz utóbbi a 2008 februári (tehát a korábbi) nagydöntőn sérülés miatt nem játszott.

De visszatérve Snee-re, a játékos elmondta, hogy nem tervezte el előre a visszavonulást, de amikor elkezdte az edzéseket, érezte, hogy a csípője fáj, ráadásul a könyöke sem volt száz százalékos, ezért hozta meg ezt a döntést. A falember természetesen mindenkinek köszönetet mondott, valamint őt is méltatták a csapattársak.

Tom Coughlin számára egyébként különös pikantériája van Snee visszavonulásának, ugyanis a guard a head coach lányát, Kate Coughlint vette feleségül és három gyermekük is született.

Januárban egyébként írtunk arról, hogy David Diehl is befejezte a pályafutását, most pedig, hogy Chris Snee is visszavonult, senki nem maradt a 2006 és 2010 között kiválóan teljesítő Giants támadófalból, hiszen Shaun O’Hara, Rich Seubert, valamint Kareem McKenzie már korábban felhagyott a profi focival.

A főoldali kép a Giants hivatalos oldaláról származik.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel