LaDainian Tomlinson a negyedik egykori Chargers játékos, aki elérte ezt.

L.T., azaz LaDainian Tomlinson elképesztő profi karriert tudhat maga mögött. A running back 2001 és 2011 között játszott az NFL-ben méghozzá a Chargers, majd a Jets színeiben, ezalatt pedig összesen 13684 yardot futott 145 touchdownnal, illetve elkapásokkal 4772 egységet szerzett további 17 TD-vel. Futott yardok tekintetében az ötödik legproduktívabb játékos volt a liga történetében, és csak olyan RB-k előzik meg, mint Emmitt Smith, Walter Payton, Barry Sanders, valamint Curtis Martin, akik természetesen egytől egyig a Hall of Fame tagjai.

Ez vár tehát hamarosan Tomlinsonra is, de előtte még a játékos egy komoly kitüntetést kap egykori csapatától. L.T. ugyanis legjobb éveit San Diegóban töltötte, ahol 2001-ben az első kör ötödik választási jogával érkezett meg. Első nyolc szezonjában csupán egyetlen mérkőzést hagyott ki, és minden évben rendre jóval ezer yard fölött teljesített. Legelképesztőbb idénye a 2006-os volt, amikor 1815 egységet termelt, és egészen döbbenetes módon 28 (!) touchdownt ért el futva, ami természetesen rekordnak számít egy szezonon belül (Priest Holmes 2003-ban és Shaun Alexander 2005-ben 27-ig jutott).

Tomlinsonnak 2009 volt az utolsó éve a Chargers-nél, akkor viszont 14 meccsen 3,3-as átlaggal már csak 730 yardig jutott, majd a Jets-nél eltöltött két levezető idénye egy 914, valamint 280 yardos produkciót hozott. San Diegóban azonban tökéletesen emlékeznek arra, hogy L.T. milyen nagyszerű volt fénykorában, éppen ezért a 21-es mezszámát a csapat a november 22-én esedékes Chiefs elleni Sunday Night meccsen vissza fogja vonultatni, ezen kívül a játékos a Chargers Hall of Fame-be is bekerül.

Eddig csupán Dan Fouts 14-es, Lance Alworth 19-es, illetve Junior Seau 55-ös számát vonultatta vissza a Chargers, így ehhez a társasághoz csatlakozik majd – teljesen megérdemelten - LaDainian Tomlinson is.

A csapat elnöke, Dean Spanos természetesen méltatta is egy kicsit Tomlinsont: „Talán csak néhány játékos jelentett annyit ennek a franchise-nak, mint L.T. A csapat szíve és lelke volt ő a Chargers történetének egyik legsikeresebb évtizede alatt. Alig vártam, hogy láthassam őt a hétvégéken játszani, mert tudtam, hogy valami különleges fog történni a pályán. Ezt adta nekünk Tomlinson: különleges emlékeket, amiket örökre megőrizhetünk”.

Ha valaki szeretne egy kis ízelítőt kapni ezekből az emlékekből, annak álljon itt az nfl.com remek videója L.T.-ről:

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel