A mai napon Calvin Johnson profi pályafutása is véget ért.
Nincs megállás visszavonulás fronton, igaz ez most egy olyan döntés, amit már több mint egy hónapja ízlelgethetünk. Február elején derült ki ugyanis, hogy Calvin Johnson a szezon előtt már eldöntötte, hogy az idény végén visszavonul, és bár a végleges döntés meghozásával azért alaposan kivárt, végül tényleg úgy döntött, hogy szögre akasztja a sisakját.
A Lions részéről is jól jött, hogy Megatron még a szabadügynök-piac nyitása előtt rászánta magát a nagy bejelentésre, hiszen így a pótlásáról még időben elkezdhet gondolkozni a csapat. Egy olyan játékos pótlásáról, aki igazi legendává vált Detroitban, de aki nagy sikerig nem tudta elvezetni az Oroszlánokat.
Johnson egyébként a 2007-es draft második választási jogával érkezett a Lionshoz, kilenc idénye alatt pedig összesen két idényben maradt le az ezeryardos szezonról, újoncként, illetve harmadik évében, de utóbbi esetben azért 984 egységet így is összehozott. Egészen elképesztő 11619 elkapott yard és 83 TD díszíti a statisztikáit, és természetesen mindkét adat franchise rekord. A liga történetében Megatron jelenleg a 27. legeredményesebb receiver, ami önmagában tiszteletreméltó dolog, nem még úgy, hogy a játékos még mindig csak 30 éves.
83 touchdowns from seven different quarterbacks.#MegaThanks pic.twitter.com/x1o1RA58o6
— Detroit Lions (@Lions) 2016. március 8.
Éppen ezért is merül fel az a kérdés, hogy hiába volt az egyik legjobb elkapó amíg játszott, eltöltött-e elég időt a ligában ahhoz, hogy egyszer a Hall of Fame-ben is helyet kapjon. Jó esély van rá, hogy nem, de a Lionsnál így is letett annyit az asztalra, hogy nem lenne meglepő, ha a mezszámát, a 81-est visszavonultatná a csapat.
Olyan receiver volt Calvin Johnson, akit gyakran két, sőt esetenként három védő sem tudott megakadályozni abban, hogy elkapja a felé szálló labdákat. Még újonc szezonjában elkapótársa, Roy Williams a hatalmas kezei miatt aggatta rá a Megatron becenevet, amit azóta is mindenki használ vele kapcsolatban. Pedig Williams később Boltként is emlegette Johnsont, méghozzá Usain Bolt után, ami kiválóan jelzi, hogy milyen atletikus és gyors játékosról is van szó.
„Engedjék meg, hogy bocsánatot kérjek, amiért ezt a bejelentést nem személyesen, hanem írott formában teszem meg. Bár tisztelem ennek a jelentőségét, akik ismernek engem, azok megértik, és biztosan nem lepődnek meg, hogy nem tartok sajtótájékoztatót. Rengeteg ima, gondolkodás, és a szeretteimmel történő beszélgetés után meghoztam ezt a rendkívül nehéz döntést, hogy visszavonulok a Lionstól és a profi focitól. Már lejátszottam az utolsó meccsemet” – írja Johnson a csapat hivatalos oldalán megtalálható búcsúüzenetében.
Calvin Johnson retires from the National Football League: https://t.co/8YgcYxLjNS pic.twitter.com/IdC1yIMX8R
— Detroit Lions (@Lions) 2016. március 8.
Itt az idő tehát, hogy Charles Woodson, Justin Tuck, Marshawn Lynch, Jon Beason, Rashean Mathis, Jerod Mayo, Jared Allen, Heath Miller, Peyton Manning, valamint Logan Mankins után Calvin Johnsonnak is búcsút intsünk. Egy legendás játékossal ma is szegényebbek lettünk!

