A Broncos védője bevallotta, hogy egy kis trükktől sem riadt vissza a Super Bowlon.
Von Millernek óriási szerepe volt abban, hogy a Broncos lett a 2015-ös NFL szezon bajnoka, nem véletlenül lett ő a meccs MVP-je is. A szélső linebacker hat szereléssel, 2,5 sackkel, és két kiharcolt fumble-lel zárta a találkozót, na meg némi trükköt (csalást!) is bevetett, hogy előnyhöz juttassa csapatát.
Ki ne emlékezne arra a jelenetre, amikor Miller másodszor harcolt ki fumble-t, a pattogó labdára pedig Cam Newtonnak is lett volna esélye rávetődni, ám azt végül T.J. Ward szedett össze. A megszerzett labda után a Broncos ráadásul C.J. Anderson révén touchdownt szerzett, ezzel végleg eldöntve a meccset. Szóval ennél a fumble-nél szabálytalankodott Miller, aki saját bevallása szerint nem tudott rávetődni a labdára, miközben azt gondolta, hogy Newton oda fog ugrani. A védő ezt akarta megakadályozni, ezért tulajdonképpen előre ütötte a labdát, és reménykedett benne, hogy valamelyik csapattársa fogja azt összeszedni.
Ez a jelenet tökéletesen látszik ebben a korábban már bemutatott videóban. Az eset 5:40-től nézhető meg, de a 6:25-től látszik tökéletesen minden. Olyan mintha Miller bal kézzel és a lába segítségével megpróbálná felvenni a labdát, majd fordulás közben az ellenfél célterülete felé löki azt tovább.
Egyrészt bíró legyen a talpán, aki ezt a nagy tömörülés közepén bemondja, hiszen Miller beismerő vallomása nélkül még ezzel a felvétellel sem lehetne biztosra mondani, hogy a játékos szándékosan ütötte volna előre a labdát. Másrészt a kockázat benne volt, hogy valamelyik Panthers játékos ér majd oda a labdához, szóval Miller cselekedete rosszul is elsülhetett volna.
Von Miller mindenesetre beismerte a dolgot, mindez azonban nem változtat azon, hogy a linebacker kiválóan játszott, a Broncos pedig megérdemelten nyerte meg az 50. Super Bowlt.

