Seattle-ben újabb kulcsjátékos, Bobby Wagner kapta meg a neki járó fizetést. Russell Wilson kontraktusának aláírásakor a linebacker még azt írta twiterre, hogy „nem lehet mindenkit megtartani”, és bár állításának igazságtartalma azóta sem csökkent, ő bizony nem tartozik azok közé, akik a közeljövőben távozni kényszerülnének Seattle-ből.
Wagner megtartására ugyanis volt pénze a csapatnak, és az irányítóéhoz hasonlóan, ebben az esetben is egy négyéves hosszabbításról beszélhetünk. Az LB újonc szerződéséből hátralevő egy év tehát érvényben marad, azt követően pedig négy évre 43 milliót kaphat a játékos. Ez nagyjából a Wilsonnak megadott összeg fele, éves szinten pedig 10,75 milliós fizetést jelent, a garantált összeg pedig a hírek szerint 22 milliót tesz ki.
Wilson hosszabbítása után kisebb vita alakult ki arról, hogy az irányító a top fizetése ellenére befér-e a top 5, vagy akár csak a top 10 QB közé. A dolog igazából olyan tekintetben mindegy, hogy a franchise irányítók fizetései jól látható módon elszálltak, tehát egyszerűen muszáj megfizetni azt a játékost, aki az offense vezére. Wagner esetében szerencsére nem kell azon lamentálni, hogy a játékos megérdemli-e, hogy a legtöbbet kereső MLB legyen, hiszen amióta a ligába került egyértelműen az egyik, ha nem a legjobb a posztján.
A Seahawks két nap alatt két olyan kulcsfontosságú játékosával is megállapodott, akik rookie szerződésük utolsó évét kezdték volna meg, így jelenleg abszolút dicséret illeti a csapatot. Az pedig, hogy így kire nem marad pénz, majd a jövő zenéje lesz.

