A Chiefs látogatott az első fordulóban Houstonba, és a vendég együttes 27-20-as győzelmet aratott. A végeredmény nem jelzi igazán, hogy milyen sima volt ez a meccs, de a Kansas már percekkel a második negyed vége előtt 27-3-ra vezetett, és a Texans igazából a meccs végén tudott csak szépíteni. Alex Smith nagyon bekezdett a találkozó elején, igaz három touchdown passzából kettőt Travis Kelce, egyet pedig Jamaal Charles kapott el, szóval wide receiver TD-vel továbbra is adós a csapat, amit a szurkolók most valószínűleg egyáltalán nem bánnak.
A Texans részéről a legfontosabb dolog, hogy Brian Hoyer kezdett irányító poszton, de 236 yard, egy TD és egy interception után Ryan Mallett is megkapta a bizonyítási lehetőséget, aki a mérkőzés utolsó perceiben is összeszedett 98 yardot, illetve kiosztott egy hatpontos, majd egy kétpontos passzt is DeAndre Hopkins-nak. Houstonban korrekt kis csapat van, de amíg nem lesz olyan irányító, aki maximálisan élvezi a bizalmat, addig sok jóra nem lehet majd számítani.
Még úgy sem, hogy J.J. Watt ezúttal is kitett magáért: a defensive end kilenc szereléssel és két sackkel zárta ezt a találkozót, utóbbiak közül az egyiket ráadásul sisak nélkül csinálta meg.
Láttunk már ilyet azért más csapat játékosaitól is, de egyrészt ha J.J. Watt csinálja, akkor az egész valahogy még királyabbnak tűnik. Másrészt a Texans-nál valószínűleg hagyománya lehet a sisak nélküli ámokfutásnak, mert most így hirtelen eszünkbe jutott korábbról Bryan Braman önveszélyes szerelése, illetve Brian Cushing is, aki sisak nélküli is simán lefejel bárkit.

