Az Eagles újonc irányítójának elrepedt a bordája.

Aki nem kelt fel csütörtökről péntekre virradó hajnalban, hogy megnézze az Eagles és a Buccaneers előszezon találkozóját, az könnyen lehet, hogy a következő egy évben csak edzésfotókon látja majd Carson Wentzet vállvédőben. A Philadelphia újonc irányítójának ugyanis megrepedt a bordája a Tampa elleni mérkőzésen, és a csapat úgy döntött nem kockáztat egy esetleges súlyosabb sérülést a tét nélküli előszezonban. Ez azért nagyon rossz hír a fiatal játékosnak, mert ebben az idényben már nem biztos, hogy lesz alkalma NFL-tapasztalatokat szerezni. Doug Pederson vezetőedző korábban ugyanis azt mondta, hogy Sam Bradforddal és Chase Daniellel számol első és második számú QB-ként, vagyis ha egyikük sem sérül meg, vasárnaponként Wentz már be sem öltözik ebben az idényben.

És ha már az újonc irányítóknál, illetve a sérüléseknél tartunk, érdemes megemlíteni Jared Goffot is. Az 1/1-es csak egy fokkal járt jobban, mint az eggyel utána húzott Wentz, neki ugyanis a nem dobó válla sérült meg a Dallas elleni összecsapáson. Az első jelentések szerint rá is kihagyás várhat, de esetében valószínűbbnek tűnik, hogy látjuk még játszani ebben az előszezonban. Ugyanakkor a sajnálatos sérüléssel tovább nőtt annak az esélye, hogy Case Keenum irányít majd a 49ers elleni idénynyitón, vagyis könnyen előfordulhat, hogy hosszú idő után egyáltalán nem látunk majd újonc QB-t az első pár hétben.

Az első előszezon forduló legnagyobb áldozata egyébként Ik Enemkpali volt. A Bills linebackere azzal vált ligaszerte ismertté, hogy tavaly még a Jets játékosaként kiütötte Geno Smitht. Azóta Rex Ryan kezei alatt a játékával is sikerült felhívnia magára a figyelmet, ezért is nagy érvágás a Buffalónak, hogy Enemkpali elszakította a térdszalagját a Colts ellen, így egész szezonra kidőlt.

A legnagyobb név viszont nem ő, hanem Mario Edwards Jr., a Raiders kezdő defensive endje. A játékos egy a tavalyi szezon finisében összeszedett komoly nyaksérülést követően úgy tűnt, gyorsan vissza tud térni, de a Cardinals ellen meghúzta a csipőjét és így 4-6 hétig nem játszhat.

Az említetteken kívül még két elkapó számára volt sajnálatosan maradandó emlék az első preseason-kör. Malcolm Mitchell, a Pats újoncának szörnyű könyöksérüléséről már korábban beszámoltunk, esetében továbbra is tartja magát a New England a 4 hetes kihagyáshoz. Mitchell mellett a Broncos 3. számú elkapója, Bennie Fowler is a könyöke miatt lesz kénytelen heteket kihagyni: a másodéves denveri játékos egy puntvisszahordásnál szedett össze egy apróbb törést a Bears ellen. Gary Kubiak szerint Fowler már akár a nyitófordulóra is visszatérhet, a kérdés csak az, hogy addig sikerül-e megtartania a helyét a kezdőcsapat közelében, vagy valaki él a lehetőséggel...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel