New Englandben veterán defensive endet igazoltak.

Will Smith a New Orleans Saints 2004-es első körös választottja volt. A védő alapembernek számított csapatában és kilenc idény alatt alig hagyott ki meccset sérülés miatt. A tavalyi szezon aztán borzasztóan sikerült számára. Egyrészről Rob Ryan érkezésével a védelem átállt 3-4-es sémára, ahol szélső linebackerként számítottak rá, Smith ráadásul a preseason harmadik hetében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, így az egész idényt kénytelen volt sérültlistán tölteni. A Saints aztán idén február 12-én jelentette be, hogy nagytakarítást tart a védelemben, ennek lett áldozata a defensive end is, aki így kereshetett magának új csapatot. Esélyeit a tavalyi sérülés mellett nagymértékben rontotta az a tény is, hogy a 2014-es szezon kezdetekor már 33 éves lesz, így a jövőt már biztosan nem ő jelenti egyetlen együttesben sem. Ennek ellenére az a véleményünk, hogy mindenképpen megérdemli még a lehetőséget a profi ligában, amit a New England Patriots adott meg neki, kérdés már csak az, hogy tud-e élni vele, és befér-e a végső 53-as keretbe.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel