A Giants tisztogat, az Eagles átalakít, a Redskins új arcot talált, míg a Cowboys nem hosszabbít, de marasztal.

Folyamatosan jönnek-mennek a pletykák azzal kapcsolatosan, hogy mely csapatoknál éppen ki tűnik befutó jelöltnek vezetőedzői poszton, de aláírt szerződése még mindig nincs senkinek. Az NFC Eastben viszont minden főedző megtarthatta az állását, így megkezdődtek az egyéb mozgások, ezeket foglaljuk össze most.

A legérdekesebb talán a Giants helyzete. Tom Coughlin ugyanis az előzetes pletykák ellenére is megtarthatta állását, de ahogy azt előre sejteni lehetett, ezért komoly árat kellett fizetnie. Ki kellett ugyanis rúgnia Perry Fewell defensive koordinátort, és Peter Giuntát, a defensive backek edzőjét. A hírek korábban még arról szóltak, Coughlin mindent megtesz, hogy új feladatkört találjon nekik a csapatnál, de úgy néz ki, erre sem lesz lehetősége. A főedző elmondása szerint nem egyes emberek hibája vezetett oda, hogy a csapat így szerepelt, de változtatniuk kell a védelmükön, ha előre akarnak lépni. A felelősség megosztása szintén azt jelzi számunkra, hogy nem Coughlin döntött a menesztésekről. Fewell 2010, Giunta 2006 óta dolgozott a csapatnál.

Az Eagles háza táján szintén sor került egy menesztésre: Tom Gamble-től, a játékosállományért felelős alelnöktől köszöntek el. A szakítás állítólag nem ment simán, a tapasztalt szakembert ki kellett kísérni az Eagles épületéből. Ezek után sok pletyka szárnyra kapott, hogy a Gamble-lel különösen jó viszonyt ápoló Chip Kelly is távozhat, de ennek végül éppen az ellenkezője történt. Chip Kelly ugyanis teljhatalmat kapott a játékosállomány tekintetében is, míg a korábbi általános igazgatót, Howie Rosemant egy kevesebb jogkörrel bíró pozícióba „léptették elő”, ahol gyakorlatilag csak a pénzügyekkel foglalkozik. A csapat így most nem a kirúgott Gamble helyére keres új embert, hanem General Managerre vadászik. Mivel azonban a GM-feladatok többségét a főedző, vagyis Chip Kelly fogja ellátni, akárcsak Seattle-ben vagy New Englandben, a csapat tulajdonképpen csak egy bábot keres, aki betölti a megüresedett posztot. Egy ilyen állás azonban kevesek számára vonzó...

Washingtonban azonban megtalálták az embert, aki a csökkentett jogkörrel is beéri. A csapat ugyanis Scot McCloughant nevezte ki általános igazgatójává, aki – ismerve a csapat minden lében kanál tulajdonosát, Dan Snydert – alighanem csak névlegesen kapott korlátlan jogkört. Pedig McCloughan megérdemelné a bizalmat, hiszen az NFL egyik legjobb játékosmegfigyelőjeként tartják számon, nem véletlen, hogy korábbi munkaadójánál, a Seattle Seahawksnál annyi draftolatlan és hátsó körös játékos vált be az elmúlt években. A 49ers-nél 2008 és 2010 között általános igazgatói pozíciót is betöltő McCloughlannel szerintünk tehát nagyot nyerhet a csapat, de csak ha Snyder hagyja kiteljesedni, és nem telepszik rá túlságosan.

A Cowboys-nál, mivel még mindig versenyben vannak, érthetően kevesebb a történés, de azért így is kaptunk csócsálni való gumicsontot Jerry Jones-tól a hétre. A Dallas mindenese ugyanis kijelentette, hogy természetesen jövőre is Jason Garrett lesz a csapat vezetőedzője, annak ellenére, hogy nincs szerződése jövőre. Jones elmondása szerint Garrett már hét éve így dolgozik a csapatnál, így szerinte nem a bizalmatlanság jele, hogy egyelőre nem hosszabbítottak vele, viszont garantálta, hogy a megfelelő időben a megfelelő papírt tolja majd a tréner elé.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel